A Genfi Autószalonon tartja világpremierjét a CUPRA e-Racer, amely a világ első, teljesen elektromos túra versenyautója
A néhány nappal ezelőtt tartott barcelonai hivatalos bemutatót követően a 2018-as Genfi Nemzetközi Autószalonon lép a nagyközönség elé a CUPRA márka. Az új sportos márka saját standján, a SEAT területe mellett enged bepillantást újdonságaiba.
A CUPRA e-Racer világpremierje: az első teljesen elektromos túra versenyautó a világon
Ahogy annak lennie kell, a CUPRA is beszáll a versenybe. A CUPRA márka minden olyan feladatot és munkát átvesz, amelyet eddig a SEAT Sport végzett. A CUPRA lesz az örököse annak a több, mint 40 évnyi motorsportos hagyománynak és múltnak, amely a SEAT nevéhez fűződik. Ugyanakkor meggyőződéssel hisz benne, hogy a versenyzés világa is az alternatív hajtásrendszerek felé fog elmozdulni. A CUPRA célja tehát, hogy előkészítse ezt az utat és a hatékony és tiszta versenyzést célzó változás élére álljon.
Ennek megfelelően a CUPRA e-Racer modellnek igen különleges szerepet szán a márka a 2018-as Genfi Nemzetközi Autószalon CUPRA standján. 2014. óta a Leon Cup Racer versenyautóval a SEAT a TCR nemzetközi sorozat megkerülhetetlen szereplője. Ne feledjük továbbá, hogy a SEAT Sport gondozásában készül a Volkswagen Csoport márkáinak összes, a regionális és nemzetközi TCR sorozatokban szereplő modellje (Audi RS3 LMS és a Volkswagen Golf GTI TCR).
A CUPRA e-Racer egy teljesen elektromos versenyautó, amely a benzines Cup Racer alapjaira épült. Azon kívül, hogy lényegesen tisztább és sokkal inkább környezetbarát, a CUPRA e-Racer jelentősen csendesebb is és igen komoly – akár a hagyományos versenyautóknál is jelentősebb – teljesítményre képes. És a legjobb benne, hogy számos további előnyt is kínál. Elsőként például az elektromos erőforrást, amely sokkal egyszerűbb, kevesebb karbantartást igénylő és lényegesen hatékonyabb motor. Míg a belsőégésű motorok a legjobb esetben is maximum 30 százalékát használják el az üzemanyag energiájának, az elektromos erőforrás esetében az összes rendelkezésre álló energia felhasználásra kerül. Ezen kívül képes a fékezéskor és a lassítások során termelődő mozgási energia hasznosítására. Ha még ez mindig nem lenne elég, a gyorsítás tekintetében is határozott előnnyel rendelkezik, ugyanis elektromos autóként a gyorsítás első pillanatától rendelkezésre áll a maximális nyomaték, így nem kell elérni a megfelelő fordulatszámot ahhoz, hogy a legnagyobb teljesítménnyel autózhassunk. Éppen ezért a váltó használata sem szükséges többé.
A CUPRA e-Racer vérbeli versenyautó, amely állandó 300 kW teljesítményre képes, csúcsteljesítménye pedig eléri az 500 kW-ot.
A CUPRA e-Racer célja, hogy a hagyományos változatok teljesítményével felvéve a versenyt bemutassa a CUPRA technológiai hátterét. 2018. során egyedileg kiválasztott rendezvények során mutatkozik be a CUPRA e-Racer, a kifejezetten elektromos túraautóknak szervezett versenysorozaton történő debütálás pedig 2019-ben várható. A lebonyolítás, a versenyek hossza és általában ezeknek a versenyeknek a pilóták, a csapatok és a rajongók számára kínált élménye teljesen eltér az eddig tapasztaltaktól: sokkal aktívabb, elképesztően dinamikus, feszes és izgalmas küzdelmek várhatóak.
A CUPRA Ateca bemutatkozik a nagyközönségnek
A CUPRA egy egyedi márka, amely arra született, hogy az autórajongók számára megadja, amit egy új márka kínálhat: egyediséget, kifinomultságot és teljesítményt. A CUPRA modellek hozzák a már korábban megszokott sportosságot és sokoldalúságot, ugyanakkor még elegánsabb és kifinomultabb formában teszik ezt. A CUPRA újrafogalmazza a modern kor sportosságát és személyre szabhatóságát.
A CUPRA stand egyik főszereplője a CUPRA Ateca modell lesz, amely Genfben mutatkozik be először a nagyközönségnek. A CUPRA Ateca egy olyan SUV modell, amely egy új korszak kezdetét jelzi és tökéletes első modell egy olyan márka indulásához, mint a CUPRA. Egyedülálló modell, amely kategóriájában eddig csupán prémium márkák által elfoglalt szerepet tölt be.
A CUPRA név mindig az autóvezetés élményének és a mindennapos használat könnyedségének egyensúlyát jelentette. Nem mindegyik márka képes a CUPRA precizitását és sportosságát megjelenítő autót gyártani, de a CUPRA olyan autó, amelyikkel a gyerekeket el lehet vinni az iskolába, el lehet menni vásárolni, vagy sok bőrönddel is nagy utazási élményt nyújtó kirándulást lehet tenni. Az új CUPRA Ateca a tökéletesen elegáns és dinamikus formát társítja a tágas belső térrel és a nagy csomagtartóval.
Az új CUPRA Ateca 2.0 TSI motorja 300 lóerős (221 kW). Ez műszaki szempontból az egyik legfejlettebb motor a piacon, ami az újonnan tervezett Otto részecske szűrő rendszerrel van felszerelve, hogy teljesítse a kibocsátásról szóló legújabb törvényi előírásokat. Ez a motor erősebb hangot ad, és a nemrégiben kifejlesztett hétsebességes duplakuplungos sebességváltóval (DSG) is felszerelték annak érdekében, hogy a sportosabb és gyorsabb sebességváltás érzését kínálja simább és pontosabb váltásokkal. A sebességváltót úgy módosították, hogy a kiváló teljesítményt az alacsony üzemanyag fogyasztással és kibocsátással párosítsa.
A CUPRA Atecát 4Drive összkerékhajtási rendszerrel látták el, amely a jelenleg elérhető egyik legbiztonságosabb és legfejlettebb összkerékhajtás. A 4Drive rendszer valós időben elemzi az útviszonyokat, beleértve a gépkocsi és minden egyes kerék sebességét, a kormánykerék pozícióját és a vezetési stílust annak érdekében, hogy minden pillanatban gyorsan és hatékonyan adja át az erőt a megfelelő kerekeknek. A 4Drive rendszert arra optimalizálták, hogy minden vezetési módban működhessen: normál, sportos, egyéni, havas terep és természetesen CUPRA vezetési módban. Amikor a profilban a CUPRA vezetési módot választjuk, a motor azonnal jellegzetes hanggal reagál, és az adaptív felfüggesztés (Dynamic Chassis Control) beállításai úgy módosulnak, hogy sportosabb karakterrel ruházzák fel az autót.
A CUPRA Ateca külső látványa is feltűnő megjelenést kölcsönöz a modell számára. Elől a méhsejt mintázatú felső hűtőrács közepén kapott helyet az új CUPRA embléma. A CUPRA felirat betűi matt alumíniumból készültek, és az alsó rácson, az egyedi tervezésű lökhárító felett kaptak helyet.
A fényes fekete részek visszatérő elemekként jelennek meg a CUPRA Ateca külsején, ilyenek például a tető-sínek, a külső visszapillantó tükrök, az ablakkeretek, az oldalsó díszlécek, a kerekek, az első hűtőrács, az első és hátsó diffúzorok, valamint a hátsó ablakot keretező légterelők. Vannak olyan elemek is, amelyek a gépkocsi exkluzív "személyiségét" hangsúlyozzák, mint például az üdvözlő fények, amelyek a CUPRA nevet és emblémát vetítik az úttestre.
A fekete féknyergek, a sportos hátsó lökhárító, a rézből készült CUPRA embléma a csomagtartón, a négy kipufogó cső a hátsó diffúzor végén, illetve az exkluzív, 19 collos, magasfényű gyémánt színű könnyűfém keréktárcsák a CUPRA emblémával, mind-mind az egyedi megjelenésű és dinamikus szabadidő autó (SUV) sportosságát és eleganciáját hangsúlyozzák. Az autóhoz hat színben lehet karosszériát választani: Energy Kék, Velvet Vörös metál, Brilliant Ezüst, Rodium Szürke metál, Fekete Mágia metál és Nevada Fehér metál színben.
A gépkocsi belső terében az ajtók borításai Alcantara kárpitozással készültek, az ajtók küszöbén lévő alumínium elemeken lévő CUPRA emblémák pedig külön megvilágítást kaptak. Az ülések ugyancsak Alcantara kárpitozással, fekete színben rézszínű öltésekkel készültek, az oldalakon pedig szénszálas hatású borítást használtak. A rézszínű öltések a sportos kormánykeréken és a sebességváltó gombján is megtalálhatóak. A pedálokat alumíniumból készítették, míg a klímaberendezés levegő-beáramlóinak kerete és a központi konzol fényes fekete illetve króm borítást kapott. A CUPRA embléma a kormánykeréken, a padlószőnyegeken, a kulcson, és a vezetőt a motor beindításakor üdvözlő multimédia rendszer érintő-képernyőjén is megjelenik.
A CUPRA Ateca alapfelszereltsége három fő alapelven nyugszik: a technológián, a formatervezésen és a biztonságon. Éppen ezért az olyan rendszerek, mint a kulcsnélküli ajtónyitás és indító rendszer, a vezeték nélküli töltő, a GSM jelerősítő, a 360 fokos körpanorámás kamera, a 8 hüvelykes érintőképernyővel ellátott navigációs rendszer, a dynamic chassis control adaptív felfüggesztés, a digitális műszerfal és a parkoló asszisztens is az alapfelszereltség részeként jelenik meg a CUPRA Atecában.
Az extra felszereltségben szereplő különleges opció a Performance Pack teljesítmény csomag, ami 18 hüvelykes, nagy teljesítményű fekete Brembo fékeket tartalmaz, a Szénszálas külső csomag a hátsó légterelőn és külső visszapillantó tükrökön alkalmazza ezt a borítást, a Szénszálas belső csomag pedig szénszálas hatású műszerfallal, valamint bőr borítású ülésekkel hódít. Az exkluzív CUPRA kagylóülések 2019 közepétől lesznek elérhetőek.
Az alacsony súlypont és a hatékonyságot a gyors és pontos kormányzással tökéletesen vegyítő felfüggesztés révén az új CUPRA Ateca kivételesen dinamikus úttartást, viselkedést és a fantasztikus vezetési élményt kínál.
A CUPRA Ateca maximális sebessége 245 km/óra, 0-ról 100 km/óra sebességre csupán 5,4 másodperc alatt gyorsul fel.
Noha a szabadidő autók (SUV) egyre népszerűbbek, jelenleg a piacon nincsen sok, a CUPRA Atecához mérhető autó. Éppen ezért lesz ez a modell a márka első alappillére, amely még közelebb hozza egymáshoz a sportos SEAT változatokat és a motorsport világát.
SEAT Leon CUPRA R ST
A figyelem középpontjában ugyan a CUPRA áll majd, de a SEAT a motorválasztékot illetően is legjobbat hozza el Genfbe. Az új Leon CUPRA R ST kiemelkedik a kínálatból 300 lóerő teljesítményű 2.0 TSI erőforrásával, 4Drive összkerékhajtásával és kettős tengelykapcsolós (DSG) sebességváltójával.
A vonzó Mágnes szürke fényezésű Leon CUPRA R ST modellt rézszínű emblémák teszik még egyedibbé, a réz szín pedig a 19 collos könnyűfém keréktárcsákon is visszaköszön. Ezek mögött találjuk a figyelemreméltó Brembo féknyergeket az első kerekeken, az összképet pedig a felniken feszülő Michelin Pilot Sport Cup 2 gumiabroncsok teszik teljessé. Az átdolgozott oldalsó légbeömlők szintén rézszínű bevonatot kaptak, amellyel az első lökhárítók figyelemre méltó megjelenése tovább erősödött.
Szénszálas megoldásokkal találkozhatunk az első lökhárító alsó eleménél, az oldalsó tükörházaknál, az új hátsó légterelőn, az oldalsó küszöböknél és a hátsó diffúzoron. Ezen kívül a hátsó diffúzort kétoldalt egyedi és erőteljes kettős kipufogóvégek keretezik.
Az autó belsejébe érkezve az első ajtók küszöbén található, CUPRA R ST logóval díszített alumínium díszítések fogadják a vezetőt. Az ajtók szénszálas hatású belső borítást kaptak, a Start gomb lenyomásával pedig a CUPRA R ST modell egyedi üdvözlő üzenete fogadja a vezetőt a „CUPRA R” felirattal díszített műszerfalon elhelyezett 8 colos színes, képernyőn. A belső térben is megjelennek a rézszínű részletek, a légbeömlő nyílások mellett a középkonzol, a kormánykerék SEAT logója illetve az Alcantara bevonatú kagylóülések és a kormánykerék varrásai is rézszínű elemekkel gazdagodtak.
A SEAT Leon CUPRA R ST gyártása 2018 decemberében indul majd.
SEAT Leon új, 1.5 TSI EVO erőforrással
A másik nagyágyú a SEAT standján a Leon, amely legkorszerűbb aggregáttal, a 150 lóerő teljesítményű 1.5 TSI EVO motorral mutatkozik be. A négyhengeres benzinmotort egy 350 bar nyomásra is képes közvetlen befecskendezéses rendszerrel, turbófeltöltős és továbbfejlesztett aktív hengervezérléssel (ACT) szerelték. Az 1.5 TSI az újfejlesztésű Otto részecskeszűrővel is rendelkezik, így teljesíti a legújabb kibocsátási normákat is. Alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás mellett csökkentett károsanyag-kibocsátást kínál, mindezt kiemelkedő teljesítmény mellett. A Leon 1.5 TSI 2018 nyarától rendelhető.
SEAT Ibiza TGI FR
A leginkább környezetbarát SEAT Ibiza, a sűrített földgáz (CNG) üzemű Ibiza TGI egy sportos FR változatban debütál a SEAT standján. A jelenleg elérhető felszereltségek mellett az autó már FR kivitelben is rendelhető, amely nagyszerűen érzékelteti azt a magas szintet, amelyet a SEAT ebben a technológiában képvisel.
A SEAT digitális műszerfala, a Digital Cockpit
A 2018-as Genfi Nemzetközi Autószalon egyik fő érdekessége a SEAT új digitális műszerfala (Digital Cockpit). A digitális műszerfal a CUPRA Ateca, a SEAT Leon CUPRA R ST, a Leon 1.5 TSI EVO FR és az Arona modellekben kerül bemutatásra. A digitális műszerfal egy interaktív kijelzőként működő eszköz, mely modern és változatos formai kialakításával és számtalan funkciójával segíti a vezető számára érdekes egyéni beállítások kialakítását. Egy különleges sportos kijelzőt alkottak a tervezők a CUPRA modellek számára, amelynek a fordulatszám és a sebességmutató kihangsúlyozása még inkább az érzelmekre ható megjelenést kölcsönöz.
CUPRA, mint a SEAT egyik új vállalata
A SEAT a barcelonai Mobil Világkongresszuson jelentette be, hogy átalakítja a vállalat struktúráját és egy olyan vállalatcsoportot hoz létre, amely magában foglalja a cég központi tevékenységét, de emellett otthont ad olyan kezdeményezéseknek is, mint a SEAT Metropolis:Lab, a CUPRA és az XMoba. Ezzel a lépéssel a vállalat változatosabbá teheti üzletpolitikáját és olyan új modelleket tud kifejleszteni, amelyek jövedelmezőnek bizonyulhatnak, miközben tovább erősítik a vállalat pénzügyi helyzetét.
A SEAT az egyik leggyorsabban növekvő márka Európában, és jó helyzetben van a CUPRA beindításához. Mindezen túl a CUPRA átfogja majd az egész motorsport és verseny részleget, azt a területet, ami eddig a SEAT Sport keretein belül működött. A CUPRA létrejöttével most ez a részleg is közvetlenül az új márkához tartozik majd.